Az egykor a minőségi rajzfilmek szimbólumának számító Disney stúdió manapság előszeretettel gondolkodik közkedvelt meséinek élő szereplős változataiban, melyek anyagilag sikeresek (habár a hatalmas össztűzben részesült Hófehérke bevétele csupán közelített a gyártási költséghez), mégis megosztók. Jómagam az ezektől elzárkózók táborát gyarapítom: A szépség és a szörnyeteg 2017-es adaptációját még megnéztem, ám további kedvenceim, az Aladdin, illetve Az oroszlánkirály újrázásaitól már teljes mértékben elzárkóztam. E tekintetben tehát a múltat preferálom, és ennek apropóján úgy gondoltam, hogy mivel eddig csak az Aladdinról készítettem ismertetőt, ideje, hogy szépen lassan sorba vegyem az egeres cég további, általam nagyra tartott alkotásait.


A Tarzan éppúgy egy jól eltalált mozi, mint egy korszak lezárásának a szimbóluma: utóbbi cím annak köszönhető, hogy ez lett A kis hableánnyal induló Disney-reneszánsz utolsó állomása. Edgar Rice Burroughs dzsungelben nevelkedett hősét mindenki ismeri, a vele kapcsolatos könyvek, képregények és mozik több mint száz éve képezik kultúránk részét, s ahogy a világirodalomban, úgy a filmiparban is bebetonozott helye van a majomemberként is emlegetett karakternek. Tarzan 1918-ban debütált a moziközönség előtt a Tarzan of the Apes című némafilmben, s azóta nem telt el úgy évtized, hogy ne hallottunk volna róla valamilyen formában. Olyan sportolók, színészek személyesítették meg, mint például Lex Barker (Winnetou), Denny Miller (Estély habfürdővel), Christopher Lambert, Casper Van Dien, Alexander Skarsgård vagy a minden idők legjobb Tarzanjának kikiáltott Johnny Weissmüller, animációs alkotásban azonban egészen 1999-ig nem láthattuk. Thomas Schumacher – akit a produkció premierjének évében neveztek ki a Walt Disney Feature Animation elnökének – így fogalmazott: „Ez a kötet animációért kiáltott. Mi lettünk az első olyan filmesek, akik úgy emelték át Tarzant a könyv oldalairól a vászonra, úgy mutatják be, ahogyan azt Burroughs megálmodta.” E kijelentés finoman szólva öntömjénező, ám kétségtelen, hogy ügyesen megoldották a feladatot: a film gyerekek és felnőttek számára egyaránt a Disney klasszikusait idéző színvonalon biztosít élményt.

Előkészületei a kilencvenes évek derekán vették kezdetüket, forgatókönyvét pedig A Notre Dame-i toronyőrét is jegyző Ted Murphyre bízták, akinek ötletét Bob Tzudiker és Noni White (Anasztázia) formálta tovább a stúdió elvárásaihoz igazodó családcentrikusság és humor kidomborításával. A direktori széket Kevin Lima, valamint Chris Buck foglalták el, akik úgy tartották szem előtt a Disney-tradíciókat, hogy közben újításokkal is próbálkoztak. Az egyik ilyen a zenére vonatkozott: nevetségesnek tartották az elképzelést, miszerint egy ágyékkötős, félmeztelen férfi faágon ülve, vagy liánokon lengve énekeljen, elzárkóztak ettől, így ez lett a vállalat első olyan nagy költségvetésű rajzfilmje, amelyben a dalok („Two Worlds”, „You'll Be in My Heart”, „Son of Man”, „Trashin' the Camp”, „Strangers Like Me”) narrációként vannak jelen. A másik, zenét érintő változás az lett, hogy a számokat különböző nyelven vették fel, melyek közül az azokat jegyző Phil Collins az angol mellett a francia, a német, az olasz és a spanyol változatot is előadta. A dalszövegek magyar nyelvre fordítására Ákost kérték fel, aki végül fel is énekelte őket, s amíg Collins a Disney zenei igazgatója, Chris Montan ajánlására került a stábba, addig Ákos bevonása az akkoriban a vállalatnak is dolgozó Leslie Mandoki közbenjárására történt meg.


Nem vagyok Ákos-rajongó, és alapvetően szentségtörésnek tartom a magyarosított slágereket (a Filmslágerek magyarul, illetve a Rajzfilmslágerek magyarul kiadványsorozatokon található számok szövegei nem mindig idomulnak az eredetihez), a Tarzan esetében azonban éppúgy a magyar nyelvű kiadványt részesítem előnyben, mint Az oroszlánkirálynál. Mivel ez a verzió található meg a gyűjteményemben, ezt hallgatom, így írásom készítésekor nem volt kérdés, hogy ez szolgáljon alapként. A dalok Collins előadásában éppúgy megtalálhatóak rajta, s bár ebben az esetben is beszélhetünk arról, hogy magyar változataikba a dallamosság megtartása érdekében került néhány lazábban fordított sor (ám ezek korántsem távolodnak el annyira, mint például a Bryan Adams „(Everything I Do) I Do It for You”-ján alapuló „Ez a szerelem végtelen”-nél), igényes munkával állunk szemben. A hazai piacra szánt album érdekessége sokkal inkább az, hogy míg az összeállításért felelős csapat a Collins-féle dalok címét értelemszerűen megtartotta, addig az Ákos-számokkal egyetemben a score trackjeit is lefordította (hasonlóan cselekedtek anno Az oroszlánkirálynál is), zárójelben az eredeti megtartásával. Ennek eredményeként jelen írásomban én is így tüntetem fel őket.


„Ennek a dalnak a szövegénél derült ki a legjobban, hogy mennyire fontos a rajzfilmeknél a zene. Nemcsak a dalokat kell hallgatni és a szövegüket nézni, mert így egyszerűen nem adják magukat. A szöveg különböző fordulatai a rajzfilm nélkül nem értelmezhetők” – nyilatkozta a „Two Worlds” magyar változata, a „Két vágy” kapcsán Ákos, amiben a Disney-produkciók esetében van igazság, hiszen ezekben van jelen legtudatosabban a dalok szövege és a hozzájuk kapcsolódó képsorok közötti összhang. Ez pedig a Tarzan esetében sem változott, hiába módosult a korábban rendíthetetlennek tűnő koncepció arra, hogy az énekek narrációs szereppel bírjanak – igaz, a „Szívem vigyáz rád”-ban („You’ll Be in my Heart”) Kala is hallatja magát, aki a tengerentúlon Glenn Close, hazánkban pedig Menszátor Magdolna hangján szólal meg, s a „Tábori muri” („Trashin' the Camp”) is olyan, mintha az emberek táborát megtaláló állatok zenélnének, a klasszikus Disney-vonal tehát halványan megfigyelhető. Tény, hogy a főcímzeneként alkalmazott „Két vágy” vált slágerré, de a „Szívem vigyáz rád” bensőséges hangulata éppúgy magával ragadó, mint a „Gyermekember” („Son of Man”) lendületessége, a bohókás „Tábori muri”, vagy a Tarzan (Tony Goldwyn – Ghost) és Jane (Minnie Driver – Good Will Hunting) között kibontakozódó szerelmet aláhúzó „Idegen érzés” („Strangers Like Me”). Ezen ötösből egyedül a „Tábori muri”-nál nem volt szükség Ákosra műfordítóként, „Zabwe dap dooby doo Zap a da dee dop zwe bop, Zwee Dap Zee Doo” kezdetű dalszövege ugyanis nem szorult rá erre.

Phil Collinsnak a „Tábori muri” esetében az N'Sync segített be, a „Két világ”-nál, a „Szívem vigyáz rád”-nál, valamint az „Idegen érzés”-nél pedig Mark Mancina szegődött mellé hangszerelőként, producerként, és néhány ütőhangszer megszólaltatójaként. „Ami miatt elkötelezetté váltam abban, hogy részt vegyek a projektben, az az volt, hogy lehetőségem nyílt Phillel találkozni – ő ekkor már másfél éve dolgozott a dalokon. Megkérdeztem tőle, hogy megpróbálkozhatnék-e az egyik számával. Megengedte, erre én kiemeltem az éneket, és átformáltam a zenét, ami tetszett Philnek, imádta, amit csináltam. Ennek hatására őt is érdekelni kezdte az együttműködés” – nyilatkozta a komponista, aki Az oroszlánkirály zenéjének háttérmunkásaként dolgozott először a stúdiónak, amit a Ki az úr a házban? című családi film követett, majd jött a Tarzan, ezt követően pedig egyre többször tűnt fel a Disney háza táján (Repcsik, Vaiana és folytatásaik, a Kísértetkastély, továbbá a Mackótestvér, ahol szintén Collinsszal dolgozott). Kollaborációjuk nemcsak többmillió példányban eladott albumhoz és különféle toplisták élvonalába kerüléséhez vezetett, hanem Oscar-, Golden Globe- és ASCAP-díjakhoz (mindhármat a „You'll Be in My Heart”-ért), továbbá BMI- és Grammy-elismerésekhez is.


„A készítés folyamán nem igazán használtak ideiglenes zenéket, mert kellően korán kezdtem dolgozni a filmen, így mire erre került volna a sor, már a demóimat alkalmazhattuk. A tesztvetítéskor már az ideiglenes anyagok nagy része az eredeti zene volt” – mesélte Mancina, aki score-jába a Collins-számok dallamait is beleszőtte, s így az eltérő rendeltetésű kíséretek egységes összképet alkothattak. Ez a Walt Disney Records korongján az „Egy család (One Family)”-ben domborodik ki leginkább, ahol zseniálisan adaptálta zenekarra a „Szívem vigyáz rád”-ot, valamint a „Két vágy”-at, de hasonlót hallhatunk a „Két vágy – Finálé (Two Worlds Finale)”-ben is, amelyben szintén a „Két vágy” köszön vissza. A produkció során számos egyéb alkalommal lehetünk fültanúi ilyen jellegű kapcsolódásnak, ám a hivatalos kiadványra sajnos csupán ennyi jutott.

A lemez instrumentális része a „Mesés táj (A Wondrous Place)”-szel kezdődik, amely egyszerre repít el bennünket a dzsungel mélyére, hozza felszínre a szereplők érzelmeit, hogy aztán a végén érzékeltesse: a gorillák által nevelt Tarzan végül hőssé válik. A „Félig majom, félig ember (Moves Like an Ape, Looks Like a Man)” szintén kellemes perceket tartogat számunkra, ám ezúttal Mancina már Tarzan és Jane találkozására reflektál, megmutatja szerelmi témájukat, mely az „Egy család (One Family)”-hez hasonlóan érzelmes, ugyanakkor a felek eltérő neveltetésének, kultúrájának megfelelően bohókás is. E tételek a szerző olyan egyedibb hangvételű műveit követik, mint amilyeneket a Moll Flanders és a Visszatérés a Paradicsomba apropóján írt – illetőleg később a Vaiana esetében –, a kilencvenes évek során alkalmazott, s népszerűvé vált akciómegoldásai pedig „A gorillák (The Gorillas)”-ben koncentrálódnak. E track egyszerre juttatja eszembe a Féktelenül és a Pénzvonat muzsikáját tőle, ám a kongák, illetve a dobok előtérbe hozásának hatására kissé másnak, frissnek hat.


A Tarzan score-ja az általam leggyakrabban hallgatott bootleg Mark Mancinától. A hivatalos albumon alig több mint negyedórányi score található, mely ugyan az összes fontos motívumot magában foglalja, a teljes, háromszor ilyen hosszú anyag viszont számtalan egyéb izgalmas tételt tartalmaz. Bár a Disney-re nem jellemző, hogy rajzfilmjeinek score-ját önállóan megjelenteti, korábban olyan Mancina-művek kiadásában is csak bízni lehetett, mint a Féktelenül 2.: Teljes gőzzel, a Pénzvonat vagy a Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? score-ja, így a lehetőség reménye bennem él, hiszem, hogy egyszer ez is megjelenik majd.

Írásunk a magyar nyelvű albumról készült, a Spotifyon azonban csak az angol verzió található meg.